Most már közel állunk hozzá, hogy elmondhassuk magunkról, hogy igencsak környezetkímélő háztartás a miénk. A hulladékot nyilván évek óta szelektíven gyűjtjük, de annyira, hogy a különböző műanyagfajtákat is külön gyűjtjük, majd elvisszük a megfelelő lerakóhelyre. A nem használt ruháinkat és tárgyainkat sosem dobjuk ki, mindig olcsón eladjuk, vagy elajándékozzuk, vagy a már használhatatlan tárgyak alkatrészeit hasznosítjuk újra vagy adjuk át olyannak, aki újra tudja hasznosítani. A tavalyi évben kiemelkedően sok cikk jelent meg a házimunkák és háztartásbeli tevékenységek során használt termékek alternatíváiról, mint például a mosószóda vagy a hajszappan használata. Ezeket bevezetve itthon sokkal kevesebb szemetet termelünk, kevesebb szintetikus anyagot használunk, ezáltal az egészségünket is óvjuk. A gyerekeink is hamar megszokták az újításokat, ők még könnyen belerázódnak az újdonságokba, izgalmasnak tartották.
Tavaly hatalmas újítást vállaltunk be, amire sokat gyűjtögettünk és nagyon büszkék vagyunk rá: telepíttettünk egy napelem-rendszert. Az lendített hatalmasat az ügyön, amikor megtaláltunk egy napelem pályázatot, aminek segítségével állami támogatást lehetett nyerni napelem rendszerre, napkollektorra, hőszivattyúra, nyílászárók cseréjére vagy hőszigetelésre. A 105,2 milliárd forintos keretösszegből minimum 500.000, maximum 10 millió forintot lehet elnyerni. Ebből olyan magánszemélyeket, társasházakat és lakásszövetkezeteket támogatnak, akik szeretnék korszerűsíteni az otthonaikat, javítani az energetikai minőségét és energiatakarékosabbá tenni. Ezt lakossági energiatakarékossági hitelprogram néven találhatjuk meg, de mi a “napelem pályázat 2019 magánszemélyeknek” kulcsszavakra kerestünk. Az elnyerhető pályázat egy 0%-os kamatozású hitel, melynek két feltétele van: a 10% saját forrás és hogy a futamidő nem lehet több 20 évnél.
Ez a támogatás nagyon nagy lehetőség azoknak, akik már régóta tervezgetik a napelemvásárlást, de még egy utolsó löket hiányzott a kivitelezéshez, esetleg nem engedhették meg maguknak anyagilag. A napelemek által való energiatermelés sokkal környezetvédőbb megoldás, mint a régebbi megoldások. A napelemek segítségével könnyen búcsút inthetünk a villanyszámláknak, ami hosszú távon eléggé kifizetődő. Egy profin telepített napelem-rendszer nagyjából 8-10 éven belül visszatermeli a költségeit a ház lakóinak. A napelem több áramot is megtermel, mint amennyit a háztartás felhasznál, hiszen akármikor süt a nap, a napelemek energiát termelnek azt begyűjtve. A többletáram a hálózatra töltődik, majd a szolgáltató fizet utána. Emiatt döntenek főleg olyan sokan amellett, hogy inkább beruháznak egy napelem-rendszerre, aminek egy évtizeden belül megtérül az ára, minthogy életük végéig fizessék a villanyszámlát, magas rezsiköltségeket.
Le is ragadtunk a honlapon, a napelempalyazatok.hu-n mindent elolvastunk, hogy a lehető legtöbbet megtudhassunk a napelemekről. Nagyon megbízható, jó referenciákkal rendelkező céget ismertünk meg a személyükben, abszolút megbízunk minden szavukban. A mai napig sem bántuk meg, hogy őket bíztuk meg a napelemeink telepítésével. Profi, segítőkész, precíz, a munkájukra igényes szakemberek dolgoztak a rendszeren, az elejétől a végéig gördülékenye haladt a folyamat. A profi kivitelező ismérve, hogy nem ígérget és nem kezd el tervezni semmit, amíg nem látta személyesen a helyszínt és nem mérte fel a napelemek telepítésére szánt területet. Nagyon sok kritériumnak kell ugyanis ennek megfelelnie, amiket csak a saját szemével tud leellenőrizni a szakember, képek vagy elmondás alapján nem lehet megállapítani, hogy alkalmas-e például a tető a napelemek telepítésére. A tetőszerkezetnek például elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy elbírja a paneleket. A tetőnek erre a szakaszára nem vethet semmi árnyékot, mondjuk fa vagy egy másik ház. A tájolás sem mindegy, valamint a tető dőlésszögének is ideálisnak kell lennie. Végül, de nem utolsó sorban pedig ellenőrizni kell, hogy hol vannak az elektromos bekötési pontok, mert ezeken keresztül fogják a hálózatra csatlakoztatni a rendszert.
Szerencsére a mi tetőnk és házunk minden feltételnek eleget tett, úgyhogy hamarosan nekiállhattunk a kivitelezésnek. A pályázatot sikeresen elnyertük, nagyon boldogok voltunk. Hatalmas lehetőséget jelentett ez a számunkra, azóta a villanyszámlák létezéséről már teljesen meg is feledkeztünk. Teljesen olyan érzés, mintha új életet kezdtünk volna a napelemek segítségével. A cég azóta is a rendelkezésünkre áll, bármilyen kérdésünk merülne fel.