Mindig nézd át, mielőtt megy a szemétbe

Múltkor sétáltam át éppen az egyik barátomhoz, és az utcára bekanyarodva a következő látvány fogadott: a járdák tele vannak pakolva cuccokkal. Egyszerűen minden volt ott, kis asztali lámpától elkezdve a nagy kanapén át minden. Még régi kazetta is volt, meg lejátszó hozzá. Szóval tényleg minden. Otthon elmeséltem a páromnak, aki felvilágosított, hogy ez a lomtalanítás. Az emberek kirakják azt, ami nekik már nem kell, de másoknak még jól jöhet. Teljesen jó, így újra van hasznosítva, ami amúgy szemét lenne.

Néhány nappal később arra értem haza, hogy a nappali tele van zsákokkal, dobozokkal, bennük néhány cucc, és a barátnőm veszettül pakol még hozzá. Kérdeztem, hogy ez mégis mi akar lenni, mire azt válaszolta, hogy ideje megszabadulni a felesleges holmiktól, és odaadni valakinek, vagy eladományozni. Oké, ez végülis nem rossz ötlet, akad azért olyan, amit már nem használunk, de szerintem kicsit több minden lett rakva azokba a zsákokba. Hát neki is láttam átnézni őket, nehogy olyan is legyen bennük, ami szerinte szemét, közben pedig nagyon sokat jelent nekem. Ennél bölcsebb gondolatom sem volt aznap, ugyanis rövidesen megtaláltam a pulcsimat, amit még használok, 2 pár cipőmet, amiket még szintén fel szoktam venni bizonyos alkalmakkor. De ami a legjobban bosszantott, hogy megtaláltam benne a motoros nadrágom.

Ezen teljesen kiakadtam. Miért akar megszabadulni az én szeretett motoros nadrágomtól? Féltékenység? Vagy olyan irtózatosan sok helyet foglal az amúgy viszonylag nagy szekrényben? A válasza egyszerű volt: „Már 3 éve nincs motorod, és nem is lesz mostanában. Minek akkor egy motoros nadrág?”. Felvilágosítottam, attól, hogy nincs motorom, még használhatom ezt a nadrágot. És szoktam is. Néha buliba, vagy egyéb helyekre fel szoktam venni, hisz nagyon jól néz ki. És annak ellenére, hogy marhabőrből készült, rendkívül puha, belsejében hálós bélés van, aminek köszönhetően nem ragad az emberre egy kicsit melegebb időben sem (40 fokban azért akad jobb viselet is). Térdénél protektoroknak kialakított zseb, így ha nem motorozáshoz veszem fel, egyszerűen kiveszem őket, és már megyek is a koncertre. Bár ha jobban belegondolok, nem árthat ott is, ha benne marad. És persze a bőrnek köszönhetően nem ázik be könnyen. Szóval minden szempontból ideális a nadrág. Meg persze attól, hogy most nincs motorom, még lehet. És akkor nem akarok megint teljes felszerelést is venni hozzá. Ebben persze kételkedett a barátnőm. És hozzá kell fűznöm, hogy neki csak alig néhány cucca volt behajítva zsákba, pedig a szekrény tömve olyan ruhadarabokkal, cipőkkel, amiket még soha nem láttam rajta. Mielőtt ezt felhoztam volna, próbáltam elmagyarázni, hogy milyen fontos nekem az a nadrág, és nem fogok megválni tőle. Nehezen, de sikerült ezt elfogadtatnom vele. Utána rátértem az arányokra, és finoman megkérdeztem, hogy biztos nincs-e olyan ruhája, amit nem szokott felvenni, vagy csak nagyon ritkán. A válasz természetesen: „Nincs”. Semmi baj, ebbe a harcba most nem akartam beszállni, épp elég sikerélmény volt az nekem arra a napra, hogy sikerült megmentenem a motoros bőrnadrágom.