Jó néhány éve már annak, hogy áttértem a teljes körű szelektív hulladékgyűjtésre. Környezetvédelmi és anyagi szempontokból is ajánlott szerintem, mert így a kommunális hulladék mennyisége nagyban csökken, az újrahasznosítható anyagokat pedig számos gyűjtőben elhelyezheti az ember, még akkor is, ha valamilyen csodával határos módon nem biztosítaná a helyi hulladékgazdálkodó szervezet azok összegyűjtését. Így azok a családok, akiknek korábban esetleg két kuka is szükséges volt a nagymennyiségű szemét felhalmozódás miatt, azoknak szelektív módszereket alkalmazva elegendő a továbbiakban egy kuka is, mint ahogy például anyámék vidéki házánál alakult.

Azonban egy fontos momentumot figyelmen kívül hagytam néhány éven keresztül, de most már szerencsére ezt is betartom. Ugyanis sokáig nem is gondoltam volna, hogy a háztartásokban megforduló gyógyszerek is a veszélyes hulladék kategóriába tartoznak.  Fel sem merült bennem a gondolat, hogy káros lehet az, ha a kommunális hulladékok közé dobva szabadulok meg az ilyesmi szerektől, pedig ha jobban belegondol az ember, ez tulajdonképpen egyértelmű lenne. Ugyanis gondolom, senki sem szelektálja a gyógyszereit napi rendszerességgel. Néha, ha feltűnik, hogy indokolatlan mennyiségű kemikália halmozódott már fel a kis egészségügyi dobozban, akkor kiválogatom a lejártakat, és egyszerre egy nagyobb mennyiségtől szabadulok meg. A kommunális hulladékmegsemmisítők azonban nem alkalmasak arra, hogy megfelelő körülmények közt szabadítsák meg a világot ezektől a piruláktól, így nem véletlenül tartalmazza az összes betegtájékoztató, hogy vagy a kijelölt helyekre, vagy pedig a gyógyszertárakba kéretik visszavinni a lejárt szereket.

A rádöbbenésem is elég furcsán történt, ugyanis éppen a vonaton ültem, amikor lemerült a telefonom, így könyv és bárminemű olvasnivaló híján az egyetlen nálam levő dokumentumot kezdtem el értelmezni, ami pedig nem más volt, mint az Ibustar fájdalom-, és lázcsillapítóm betegtájékoztatója volt. Szégyen, vagy sem, de az eddigi 27 évem alatt, egy betegtájékoztatót sem olvastam el, ugyanis megbízom az orvosom és a gyógyszerészem tanácsában, nem mellesleg amúgy is nálam biztosan jobban ért a gyógyszerekhez még az anyám is, így inkább csak követtem a dobozokra írt napi használati mennyiségről szóló firkák és az édesanyám javaslatait. Aztán amikor megérkeztem a célállomásra, a barátaimat kérdezgettem, hogy vajon mi lehet ebben az Ibustar-ban, hogy ilyen nagy gondot kellene fordítani a szelektálására. Hozzátenném, hogy ez az egyik olyan gyógyszer, amit még eddig soha nem kellett kidobásra szánnom, mert még jóval a lejárati ideje előtt elfogy, a remek hatóanyagának köszönhetően. A barátaim mindeközben meredt tekintettel fogadták a kérdésemet, majd közölték velem, hogy minden egyes gyógyszerrel így kell eljárni, és ezt minden egyes betegtájékoztató tartalmazza. Itt azért kicsit lehorgonyoztam, mert nem értettem, hogy ez idáig számomra miért nem volt egyértelmű, illetve az sem volt tiszta, hogy mindenki más meg miért tud erről, ha nem is akkora hippikről van szó, mint amilyennek mindeközben engem tartanak. De megfogadtam ünnepélyesen, hogy ezek után mindig inkább visszaviszem a gyógyszereket a beszerzési helyükre, aztán ott majd biztosan szakszerűbben járnak el, mint én tettem, hosszú-hosszú éveken át.

Azon a hétvégén nem csak az Ibustar tájékoztatója mutatkozott hasznosnak, hanem maga a fájdalomcsillapító is, ugyanis olyan meleg front kapott el minket, ami még a nyaralás kellős közepén is kellemetlenül érintheti az embert, amennyiben front érzékeny. A fél csapatot olyan fejfájás kapta el az egyik reggelen, hogy, már szinte könyörögtek, hogy csapjuk agyon őket. Akkor jutott eszembe, hogy nálam van az Ibustar, ami gyorssegély az ilyen problémákra. Minden szenvedő alany kezébe nyomtam egy Ibustar-t, és a legnagyobb örömömre egy óra múlva már a strandon lubickoltunk vidáman. Furcsa is volt, hogy senki más nem hozott magával fájdalomcsillapítót, és büszke voltam magamra, hogy nekem viszont kivételesen eszembe jutott. Ezután biztos nem mozdulok egy tapodtat sem az Ibustar-om nélkül, sőt majd emlékezni is megpróbálok arra még időben, hogy nálam vannak a  kis csodatevő pirulák.